Sophie - Prózák

GONDOLKODOM ...

A karmáról 1-2
A családi karmáról
Levél a szabadságról

A KARMÁRÓL 1.

Van megoldás arra, hogy ne gyártsunk újabb karmát?
Amikor elindítunk egy cselekvést, ritkán gondoljuk végig annak lehetséges kimenetelét és következményeit. Ha mégis, akkor leginkább üzleti döntéseknél, vagy olyan eseményeknél, amik látványosan meghatározzák életünket jó pár évre, mint pl. munkahelyváltás, házasság, lakásvásárlás, stb. Arra nem is gondolunk, hogy nap, mint nap, percről percre döntéseket hozunk, az meg pláne nem jut eszünkbe, hogy a döntéseinket kiváltó emócióinkra felfigyeljünk. Addig pedig csaknem sohasem jutunk el, hogy az érzelmeinket motiváló gondolatunkat „nyakon csípjük”. Pedig rengeteg felesleges fájdalomtól, bosszúságtól, kellemetlenségtől kímélhetnénk meg magunkat, ha a nem kívánt következményekkel terhelt cselekvésünket még a gondolatcsírában felismernénk, mielőtt az elindulna, és önálló életre kelve beteljesítené önmagát. A negatív gondolataink, és az azok által kiváltott emócióink alkalmasak a leginkább arra, hogy jó sok felesleges fájdalommal, bosszúsággal, kellemetlenséggel ajándékozzuk meg magunkat.
2009-05-16

A CSALÁDI KARMÁRÓL

Meddig ismételgetjük szüleink hibáit? Ez is családi karma? Gyermekként nem, de felnőtt fejjel már látjuk, érzékeljük, hogy szüleink, nagyszüleink ugyanazokat a hibákat ismételgetik. Pl. mindig ugyanazon vesznek össze, és a veszekedések is mindig ugyanúgy zajlanak. Ilyenkor látszik nagyon világosan, hogy évek, esetleg évtizedek óta képtelenek megoldani valamilyen problémát. Aztán ha valaki rákérdezne, hogy „mondja kedves nagymama, miért folyamodik mindig ugyanahhoz a megoldáshoz, ami látványosan nem válik be már 30 éve?”, akkor a nagymama nagyon elcsodálkozna, és azt válaszolná, hogy „azért kedveském, mert az édesanyám is ugyanígy élt”.
Nem könnyű megkülönböztetni egy hosszan ismételgetett rossz szokást a karmától, családi karmától, mert a változás elsősorban a társadalmi mozgás függvénye, az össztársadalmi gondolkodás, érték, stb. változásáé. Az adhat némi támpontot, hogy ha rossz szokás megszűntetéséről van szó, akkor a környezet megváltozásával spontán módon megváltozhat a szokás is, vagy ha nem is spontánul, de egy minimális erőbefektetéssel. A

karmáról, családi karmáról ugyanez nem mondható el. Arra inkább az jellemző, hogy az ember úgy érzi, elátkozták, mert bárhogyan is fog hozzá a feladatmegoldáshoz, az sehogyan sem sikerül. A karmikus feladat megoldása ugyanis mindenképpen bizonyos tulajdonságunk vagy képességünk fejlődésének a függvénye. Pl. karmikus feladat lehet a belső szabadság elérése, megélése, stabilizálása. Ahhoz, hogy ezt a karmát kioldjuk, arra van szükség, hogy merev gondolkodásmódunk rugalmassá váljon. A rugalmasságot úgy érhetjük el, hogy megszabadulunk az elvárásainktól, előítéleteinktől, a mindenkori társadalom által ránk erőltetett értékrendtől, stb. Ez egy olyan személyiségnek, aki merev, strukturális gondolkodásmódú családban, illetve környezetben nőtt fel, rendkívül kemény feladat, és jellegénél fogva bizonyosan nem csak egy rossz szokásról van szó.

Egy másik példa végérvényesen megvilágítja a karma, családi karma lényegét. Vegyünk pl. egy olyan családot, ahol a családtagok mindegyike tehetséges, jó és különleges tulajdonságokkal is rendelkezik. Ám abban is megegyeznek, hogy a családtagok mindegyike heves érzelmeket él át, ösztönéletük meglehetősen erőteljes, vagyis egyszerűbben szólva: hiába jó képességű a család, ha a képességeik nem érvényesülnek a megfékezetlen ösztönerőik miatt. Nyilvánvaló a családi karma: ahhoz, hogy képességeiket kibontakoztathassák, saját maguk és a társadalom hasznára megéljék, először meg kell tanulniuk az indulataikon uralkodniuk.
2009-05-16

A KARMÁRÓL 2.

A karma a Lélekénnek azon része, amiben fölborult a harmónia, nem egész-séges. Vagyis „kiesett” a Szeretetből. Sötétben van, nem vetül rá a Szeretet fénye. Árnyékén. Ez az egy (vagy legfeljebb még egy-kettő van) valódi árnyékénünk van, a többi a mindenkori társadalom uralkodó erkölcsének függvénye, koronként és kultúránként változik, vagyis nem valódi. Lehetséges, hogy az összes pszichológiai komplexus mélyén a magunkkal hozott sérülés, a karma van?
Amíg be nem gyógyul a karmaseb, addig képtelenség pozitívat teremteni. Amint az fizikai szinten is látható, az elhanyagolt sebből genny szivárog, és ha nem kezelik, elhanyagolják, idővel akár halálos is lehet. Éppen ilyen elhanyagolt a karmaseb, hiszen előző életeink valamelyikében keletkezett, és most kell meggyógyítanunk, hogy helyreállítsuk a harmóniát lelkünkben. A lélekrestaurátor – ha jó munkát végez – képes arra, hogy feltárja ezt a karmasebet, lévén a komplexus alapja.
2009-06-27

LEVÉL A SZABADSÁGRÓL

Szia Ramóna!

Totál dilisen hangzott, hogy kezdek dühös lenni, annál is inkább, mert semmiféle érzelem nem kísérte.
Már megint a senki földjén vagyok.
Itt tök üres minden, nincs egy nyomoronc terelőtábla, ami eligazítana, hogy merre menjek.
Azt csinálok, amit akarok, arra megyek, amerre akarok és az én felelősségem, ha végül kitöröm a bokám.
Ezt nevezzük szabadságnak.
A szabadság persze mindenkinek kéne, de ezt a senki földjén való, saját felelősségen múló tartózkodást, és haladást senki nem akarja felvállalni.
Nem csodálom, elveszettnek érzem magam, kicsinek és tudatlannak, míg meg nem találom az új utat, ami termékenységet és örömet hoz.
Ez a kárpótlás, amiért bevállalom, mert amikor megtalálom az új módszert, lehetőséget, akkor véget érnek a szülés kínjai, és megélem a megvalósulás örömét.
Ezért aztán újra és újra bevállalom, mert végül megéri.
Sokat vagyok egyedül, mert a senki földjén nincs társam.
Semmilyen.
Lehet, hogy nem is lehet.
De az is lehet, hogy lehetne, csak még nem jött össze.
Nem tudom.
Te mit gondolsz? Mondj rá valamit, várom. Írj, mi van Veled, és arról is, hogy van Édesanyád! Marci öcséd szerelmes még abba a

lányba?
Üdv: Sophie

Sophie Ramónához írt levele után tovább gondolkodtam a szabadságról, az ego gondolkodását, azután a spirituális gondolkodásmódot követve. Akkor eszembe jutott a szabad akarat, ami egyesek szerint van az embernek, mások szerint csak mézes madzag, és ha igaz is, legfeljebb azt dönthetem el, hogy karfiollevest főzzek vagy húslevest, de levest mindenképpen főznöm kell. Fölmerült bennem ezzel kapcsolatban az akarat kinyilvánítása – akár szabad, akár nem –, ami mindenképpen egy döntéssel kezdődik.
Tehát a szabadságnál a kulcskérdés az, hogy ki dönt? Én vagy a belém nevelt/vert konvencionális gondolkodás? Én vagy az anyám, apám, és az ő idejükben élt államelnök (vagy akárhogy hívták akkor)? Én vagy a mostani trendi-értékrend (értéktelen-rendetlenség)?
De ha nem én döntök, hanem a konvenciók, elvárások, akkor természetes, hogy szabad akaratom sincs! Viszont akkor ez jobb is így, mert ha mindig mások döntöttek helyettem, hogy mi a jó nekem és mi nem, akkor bennem ki sem fejlődött ez az érzés, ez a tudás. Vagyis akárhány éves vagyok, nem sikerült felnőtté válnom, mert nincsenek ismereteim még saját magamról sem…
És amikor idáig eljutottam szabad gondolataim szárnyán, a szabadság eltűnt előlem, hiába bámultam utána, a semmibe veszett.
2009-05-05