Sophie - Prózák

ÉBREDES KRÓNIKA 2009

A LÉLEK
Kivel vagyok azonos?
Lélek, lélektudat
Tapasztalás
Látásmódok
 
Ön itt van most

A lélek

A lélek neve latinul spiritus, a spirituális jelentése tehát lelki, szellemi. Régen megvolt a helye az emberek életében, nem beszéltek róla, hanem élték. Azután jött egy kor (kór?), amiben az anyag, a fizikai világ lett az isten, akkor ledegradálták, és butaságnak tartották. Most ismét előtérbe került a spiritualitás, talán mert rájöttünk, hogy a lélektelenül élt élet szívtelen? Mostanság többen is vesszük a fáradtságot, letörölgetjük a port a lelkünkről (amit a pszichológia tudománya valamennyire feltérképezett), újraolvassuk, újraértelmezzük a spiritualitást, és megpróbálunk ismét a lelkünkben rejlő bölcsesség szerint élni. Nem beszélünk róla, hanem megéljük, és akkor kiderül, hogy a spiritualitás nem más, mint a mindennapok tudatos megélése, az itt és most megélése, vagyis a spiritualitás maga az ÉLET. Ahogy félredobjuk jelmezeinket, és megéljük valódi önmagunkat, akkor kezdődik el a valódi életünk.


Június 29.
Kivel vagyok azonos?

Reggel óta jönnek a felismerések, tisztán lejönnek dolgok, hogy mi miért van (ok-okozat összefüggések), és hogy néz ki a valóságban. Aztán előkerül fixa ideám, amibe belegörcsölök, ennek eredményeként az ego egyre nagyobbá válik, és ezzel fordított arányban húzódik vissza a tisztánlátás. Tanulságos ezt így tudatosan megélni!
Reggel azt éreztem, hogy nem én irányítok, hanem valaki belülről, vagyis Lélekénem. Ami sajnos azt jelenti, hogy még mindig az egoval azonosítom magam és nem Lélekénemmel. Még mindig Kicsién vagyok, és nem Lélekén. Ez is tanulságos. De legalább egyre tisztábban látok, egyre inkább tudatosodnak bennem a dolgok. Viszont még mindig nem látok semmiféle célt. Na ja! Mivel Kicsiénnel azonosulok, Lélekén céljait nem látom, ezért bolyongok céltalanul. Ideje lenne Lélekénnel azonosulnom, Kicsién helyett. Kicsién céljai a siker, karrier, boldogság, vagyis mindaz, ami múlandó. Lélekén célja időtlen és végtelen, vagyis a tudatosodás.
Továbbá a siker, karrier, boldogság. Csak nem mindenáron, és

ha csúcsra jut, nem szédül bele, és nem kapaszkodik a sikerbe 40 körömmel.
Amikor az ember tudatosan rálép a spirituális útra, egy belső ellentmondás keletkezik benne. Megvalósítási szándéka már nem külső célra irányul, de még nem tud Lélekénnel azonosulni az út elején. Ez egy nagyon komoly belső feszültséget teremt, és ha ezt nem tudjuk kezelni, külső anyagi, egzisztenciális világunk összeomolhat. Ugyanis az ember bármit tesz, bárhogyan is dönt, sosem ért magával egyet, ami a helybenfutás érzetét keltheti.
Ez lehet pl. másik oka az elszegényedésnek. (Első ok a szegény-én szerepe. >>> Aki szegény, kiszolgáltatott, az nem lehet gazdag, hiszen a gazdag ember jólétben él, és hatalom van a kezében! Mivel pedig rengeteg ember játsza a szegény-én szerepét, ezért aztán sok az anyagi értelemben vett szegény ember is. És nem véletlen, hogy éppen a nők között több a szegény, hiszen mindig ők voltak/vannak kiszolgáltatva a férfiaknak, férfiközpontú társadalmainkban. Manapság ezt a hátrányt is le kell küzdenünk.)

A spiritualitás nem egy elvont, hozzáférhetetlen fogalom, mert lelke mindenkinek van (spiritus = lélek). Csak éppen akad, aki nem törődik a saját lelkével sem. (2002)

Június 30.
Tapasztalás

A Lélekén tapasztalni születik a Földre, ezért megéli az élményt és tovább lép, újabb létélmények felé. Születésének célja nem más, mint egy nagy, kalandos utazás, és semmiképpen nem szenvedni jött! A Lélekénben nincs semmi függőségi hajlam, ezért nem ragadna bele semmibe, ha az ego nem „marasztalná”. De az ego a függőségi hajlamával akadályozza a Léleként, hogy tovább lépjen új tapasztalatok felé. Az egoval ellentétben ő tisztában van vele, hogy a lehetőségek, melyeket megélhet, végtelenek, csupán földi-fizikai teste szab határt a tapasztalatgyűjtésnek.
Mindig ott követjük el a hibát, hogy valamit túlzásba viszünk, és úgy látszik, hogy a túlzás már az egó birodalma. Ha az ént túlzásba viszi a Lélekén, egó lesz belőle.
Tehát a tapasztalás lényege az emberlét, az anyagban való elkülönülés, hogy ezáltal a Lélekén szubjektív élményeket szerezzen. Vagyis megélje magát, mint én, mint individuum.

Csakhogy úgy tűnik, ebben a gúnyában annyira jól érzi magát, hogy teljes átéléssel játsza szerepét, és csak a fájdalmak térítik észre, hogy élete múlandó, és nem az a dolga, hogy elvesztegesse.
Mivel lélek, tudatában van annak, hogy az egységben létezik, él, ezért akarja megtapasztalni az elkülönült ént, az individuumot.

Július 08.
Lélek – lélektudat

A lélektudat az egotudathoz képest egy magasabb szint. Te jó ég! És még mennyi lehet? Talán végtelen?

Július 11.
Látásmódok

Nincs semmi baj az egotudattal, az egó látásmódjával. Az olyan, amilyen: szűk, szubjektív, semmire sincs rálátása. Ő erre képes, nem is várható tőle más. A szamártól sem azt várjuk, hogy elénekelje Lohengrin belépőjét.
Az viszont baj, ha ezzel a szűklátókörűséggel azonosítjuk magunkat.
A maximalizmus is az ego-látásmód eredménye.


A Sophie - Prózák weboldalainak egyikén jár Kedves Olvasó, ahol több mint 40 történetet, szikrát, spirituális ébresztő gondolatot, sőt, gondolatébresztő gondolatot talál. A prózák többfélék, így a spirituális jellegű írásokon kívül sok-sok szórakozásra, nevetésre is van lehetősége.
Az oldal négy gondolatébresztő írást tartalmaz: A lélek; Lélek, lélektudat; Tapasztalás; Látásmódok.
Mind az epikai, mind a lírai alkotásokra jellemző egyfajta spirituális beállítódás. De nevezhetjük a változás irányába ható gondolkodásmódnak, ébresztőnek is. Ez leginkább az Ébredés Krónika 2009. c. naplóbejegyzéseknél tűnik ki a legtisztábban, és elég sok vers, illetve versciklus tartalmából, címéből.

Sophie további weboldalai, mint EzoTaro
E-mail: ezotaro22@gmail.com
Web#1: http://www.ezotaro.com
Web#2: http://www.lelekrestaurator.info
Web#3: http://www.ezotaro.odafigyelo.com