Nekem ne mondja senki, hogy nincs nemzetközi, sőt bolygóközi összeesküvés!
Most már egész biztosan tudom, hogy mindenki az én vesztemet akarja!
Az egész világ összeesküdött ellenem, és mindenkinek az a célja, hogy én szopópályára kerüljek.
Nincs egyetlen ember sem, aki jóindulattal lenne irántam, és ne keresztbe tenne, hanem segítene.
 |
Mindenki azon igyekszik, hogy én szegény legyek, elszigetelt és boldogtalan.
Látom a sanda pillantásokat, a kárörvendő arcokat.
A múltkor is, amikor vásárolni mentem, a pénztáros olyan kajánul vigyorgott rám, hogy a hátamon futkosott a hideg.
Mi az, hogy honnan tudom, hogy ő is a vesztemet akarja?
Tudom és kész!
Miért pont ő lenne kivétel?
A feleségem egyenesen az életemre tör, ezt is biztosan tudom.
A múltkor spenót volt vacsorára és olyan fura íze volt, hogy rögtön gyanús lett. Kérdezem is az asszonyt szende orcával, hogy „másképp főzted a főzeléket, drágám?”. Mire ő úgy tett, mint aki meglepődött, és mondta, hogy mindent ugyanúgy csinált, ahogyan szokta. Persze én bólogattam, de szerencsére kiment a konyhából, és gyorsan lehúztam a vacsit a wc-be. Mikor visszajött, csodálkozott, hogy zsíros kenyeret eszek, de én mondtam neki, hogy ma sokat dolgoztam, és úgy látszik, éhesebb vagyok a szokottnál.
Azt is biztosan tudom, hogy a kisfőnök is közvetlenül az életemre tör.
 |
A múltkor bent kellett maradnom túlórázni, és egyszer csak elaludt az összes villany. Nagy futkosás kezdődött, de én tudtam, hogy a kisfőnök csinálta a zűrt, hogy eltegyen láb alól. Még szerencse, hogy erre már hetekkel korábban felkészültem, és az íróasztalom fiókjába tettem egy szép nagy kalapácsot. Nem is tévedtem, mert egyszer csak hallom ám a neszekből, hogy valaki a hátam mögé lopakodik. Persze nekem már a kezemben volt a kalapács, felpattantam, és éppen lesújtani készültem vele, amikor felgyulladtak a lámpák. Tény és való, hogy elég fura látványt nyújthattam, és az is igaz, hogy alig tudtam kimagyarázni a helyzetet, de valahogy csak kivágtam magam. Azóta viszont eléggé hideg körülöttem a légkör, kerülnek a kollégák. Ez persze megint csak azt bizonyítja, hogy mindenki a vesztemet akarja.
Lassan egy falatot sem eszem otthon, mert rájöttem, hogy a kenyeret is át lehet itatni méreggel, tehát ez ellen sem tudok védekezni. Lefogytam 15 kg-t, és a feleségem úgy csinál, mint aki aggódik, persze én tudom, hogy ezt csak eljátsza, mert belül örül, és roppant elégedett, hogy én lassan éhen halok.
 |
De újabban sajnos más dolgok is történnek. Ufókat láttam a minap magam körül. Gonosz kis szemük van, hatalmas karmuk, és mind felém csápoltak. Persze nagyon megijedtem, és futásra vettem a dolgot, de mikor beléptem házunk kapuján, rájöttem, hogy csöbörből vödörbe estem, mert otthon meg az asszony akar eltenni láb alól.
Elájultam.
 |
Nem tudom hova kerültem, de elég nagy a zaj, és be vagyok zárva egy szobába egyedül. Azután nyílik az ajtó, és bejön 3 fehérruhás ember, amolyan lárvaarccal. Engem persze nem tévesztenek meg, mert tudom, hogy most a kivégzésem következik. Aha! Ez itt a halálos injekció! Már belenyugodtam a sorsomba, rezzenetlenül várom, hogy eljöjjön értem a halál angyala.
Ébredésemkor alig hiszek a tudatomnak, ugyanis halk, kellemes hárfazene szól, csengő kacagásokat hallok, és valami nagyon finom illat száll felém. Ez csakis a Mennyország lehet, gondolom magamban. Kinyitom a szemem és meglátom a kisfőnököt, mögötte a feleségemet és őmögötte pedig a pénztárosnőt. Azonnal tudtam, hogy nem a Mennyországban, hanem a pokolban vagyok, hiszen másképp nem tudnának ide is utánam jönni.
Teremtőm! De hát akkor ennek sose lesz vége? Még az életen túl is az életemre törnek?! – sikoltanék fel. De nem tudok, mert nincs hangom.
Mikor kinyitom a szemem, verejtékben úszik az egész testem, és felettem feleségem mosolygó arcát látom. De mintha nem látnék rajta rosszindulatot, csak aggodalmat és szeretetet. „Végre lement a lázad” – mondja kedves hangon. Visszatér az emlékezetem. Hát persze, elkapott valamilyen vírus, és nagyon magasra felszökött a lázam, de nem vitte le semmiféle gyógyszer. Azután kijött az orvos, és közben áramszünet lett, ám később visszajött a világítás, így be tudta adni nekem az injekciót. „20 órát aludtál” – mondja nejem, megsimogatja arcomat, és kinyitja az ablakot. Friss fuvallat érkezik el az ágyamhoz, és kitisztítja tudatomat.
Lázálmomban mindenki az életemre tört. Elgondolkodom. Talán figyelmeztetés, hogy ha nem sikerül kétségeimet, bizalmatlanságomat, negatív látásmódomat leküzdenem, akkor bizony komoly negatív következményeket, szeretetlenséget teremtek magam köré. Ha nem is olyat, és azt, mint amit álmodtam, de elszigeteltséget, boldogtalanságot mindenképpen megidézhetek.
Megborzongok, talán a friss levegőtől, talán mástól. Ismét elalszom, ezúttal nyugodt, pihentető alvással. (2009-07-24)
